misszió

Kedves Testvérem!

Ebben a levélben megpróbálom összefoglalni az elmúlt öt hetemet, ami valószínűleg nem lesz
könnyű, és már előre látom, hogy rövid sem. Nemrég hagytuk el Ausztráliát és most két hétig a Közel-Keleten
tartózkodunk. Az itt töltött időmről majd a következő levelemben írok, de addig is köszönöm,
ha imádkozol értünk, hogy Isten adjon bölcsességet és bátorságot a világnak ezen a táján is!
Hatalmas áldásnak érzem, hogy itt lehetek, de azt is látom, hogy – mivel ebben az országban nem
szabad megosztani a hitünket másokkal – mennyire Istentől függök mindenben. Igaz, hogy Isten
nélkül amúgy sem tehetünk semmit, aminek örökkévaló értéke lenne, mégis jó néha olyan helyen
lenni ahol ez egyértelműen és látványosan látszik. Tényleg igaz, hogy ,,nélkülem semmit sem tudtok
cselekedni” (Ján 15,5).

Mindenekelőtt pedig nagyon örömteli és áldott Húsvétot szeretnék kívánni! Mivel vasárnap már itt
voltunk, részt tudtunk venni egy hajnali istentiszteleten három helyi gyülekezettel. Nagyszerű volt
Krisztus feltámadását ünnepelni és belegondolni abba, hogy ez az az ok, amiért itt vagyok. Ezért
döntöttem el, hogy ezeket a hónapokat arra szánom, hogy az örömhírről beszéljek másoknak. Ha
Jézus nem támadt volna fel, semmi értelme nem lenne a missziónak, a hitemnek és az életemnek
sem. Így viszont nem ismerek ennél fontosabb üzenetet, amit másoknak átadhatnék.

,,Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is”
(1Kor 15,15). De Ő ,,… a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult”
(Róm 1,4). Isten segítsen nekünk ezt megérteni és ennek a ténynek a fényében élni a
mindennapjainkat!

Tehát összefoglalva az itt töltött időszakomat, próbálom sorra venni a különböző helyszíneket:

Adelaide

Február végén érkeztem meg Ausztráliába, egy héttel később a tervezettnél, ugyanis várnom kellett a
vízumra. De Istennek hála megkaptam és szintén Ő kegyelméből a hosszú repülőúton sem éreztem
szinte semmi félelmet annak ellenére, hogy mikor legutóbb repülőn ültem iszonyúan szenvedtem. Ezt
azok kedvéért osztom meg, akik hasonló félelmekkel küzdenek, akár más területen, hogy ne
hagyjátok magatokat eltántorítani attól, amire Isten hív! Ha Ő kérte, hogy tegyél meg valamit, meg
fogja adni hozzá a megfelelő forrásokat és az erőt is!

Adelaide-ben két hetet töltöttem és ez az idő nagyjából végig arról szólt, hogy próbáltam felfogni,
hogy mi történik körülöttem, hol vagyok, és milyen szolgálatot végzek. Korábban a szolgálat főleg azt
jelentette számomra, hogy az evangéliumról beszéltem másoknak, most viszont nem ez a fő
fókuszunk. Helyette a hívő diákokat készítjük fel arra, hogy ők tegyék ugyanezt. Persze emellett
amikor csak tudjuk, hirdetjük az evangéliumot is azoknak, akik még nem hallották.

1. Beszélgetés az egyetemen egy hívő lánnyal. Mindig felemelő más testvérekkel találkozni és
bátorítani egymást!
2. A hely, ahol a mindennapjainkat töltöttük, vagyis az Adelaide-i Egyetem.
3. Ez pedig az első csoportkép miután megérkeztem. 🙂

Nagyon hálás vagyok, mert a csapatban azt a feladatot kaptam, hogy a helyi gyülekezetekkel tartsam
a kapcsolatot. Ez azt jelenti, hogy megkeresem a lelkipásztorokat és felajánlom a lehetőséget
evangelizációs tréningre. Tehát ha egy gyülekezet nyitott rá akkor segítünk az oda járó fiataloknak
abban, hogy hogyan oszthatják meg az örömhírt másokkal és hogyan taníthatják a hit alapjaira a friss
hívőket. Ez egy nagy szükség, mert sokan félnek az evangelizációtól vagy egyszerűen nem tudják,
hogyan kezdjék el. Mi pedig pontosan ebben szeretnénk nekik támogatást nyújtani személyes
találkozások és hosszú távú mentorlás által. Meg szeretnénk mutatni a diákoknak, hogy sokkal
könnyebb megosztani a hitüket másokkal, mint gondolnák! Ráadásul nincs is mitől félniük, mert a
munkát a Szentlélek végzi, nekünk nincs más dolgunk, mint hirdetni az evangéliumot, ami valóban
,,Isten ereje” (Róm 1,16). Végül az érdeklődő diákokat összekötjük a helyi misszionáriusokkal, akik
miután mi már elhagytuk az országot folytatják a megkezdett munkát.

Hobart

A csapatunk fele egy héttel hamarabb Tasmániába utazott, hogy felmérjék a terepet. Nagyon
örültem, hogy én is velük tarthattam, mert így már nem éreztem magam annyira lemaradva a
többiekhez képest. 🙂 Itt mindenkinek minden új volt, próbáltuk bejárni a várost, a campusokat, és
találkozókat lebeszélni diákokkal. A szállásunkat egy másik missziós társaság adta, Sorell mellett a
dombok között. Az előző helyszínhez képest megkönnyebbülés volt számomra a természet közelében
lenni. Csodálatos volt látni a teremtett világot magunk körül, egész nap hallottuk a madarakat és
papagájokat, a farmon bárányok legeltek, esténként pedig kenguruk ugráltak a kerítésünk mellett. Az
egyetem viszont elég messze volt így autót béreltünk, hogy bejuthassunk a városba.

Ezen a helyszínen már otthonosabban éreztem magam, kezdtem hozzászokni a szolgálathoz. A
hobarti campus kisebb volt, mint az előző, de rengeteg nemzetközi diák tanult itt. Különösen azért
voltam hálás, mert meg tudtuk osztani az evangéliumot két indiai diákkal, akik még sosem hallották
korábban, sőt a kereszténységről is nagyon kevés információval rendelkeztek. Miközben sokat
tanultam az ő vallásukról (mindketten szikhek voltak, de egyikük sem gyakorolta) én is megosztottam
a hitemet velük. Az egyikőjük a telefonjából olvasta fel a kérdéseit, miközben beszélgetett.
sem halottak Jézusról! Imádkozzatok kérlek Andyért és Rajinderért, hogy Isten nyissa meg a szívüket
és át tudják adni az életüket neki!

1. Első hét a Tasmániai Egyetemen.
2. Egy nagyszerű gyülekezet ahol az egyik vasárnap jártunk.
3. A napjaink nagy részét pedig itt töltöttük: A Hobarti campus, ahol az időjárás sokszor tíz
percenkét változott. 🙂

Burnie

Mialatt Tasmániában voltunk lehetőségem volt elutazni a sziget északi részére egy Burnie nevű
kisvárosba is. Két napot töltöttünk itt, mert a Tasmániai Egyetem itteni campusának még semmilyen
keresztény közössége sincsen. Tehát megpróbáltuk a lehetetlent: két nap alatt olyan diákokat találni,
akik szeretnék elérni az egyetemüket az evangéliummal. Mindezt egy körülbelül 500 fős campuson.

Ez a lehetetlen szituáció viszont tökéletesen előkészítette a terepet arra, hogy megláthassuk Isten
mindenhatóságát és tökéletes időzítését. Ahogy megérkeztünk és befejeztük a közös imádságot,
előttünk termett egy hölgy, a helyi diákszövetség vezetője, aki miután megtudta, hogy miért jöttünk
összekötött egy ott tanuló idősebb hívő férfival. Ez a férfi, Peter pedig elmondta nekünk, hogy éppen
aznap kereste meg egy diák azzal kapcsolatban, hogy hogyan indíthatna el egy keresztény közösséget
a campuson! Szóval pár percen belül már Keith-el beszélgettünk és végigvezettük a Nagy Küldetés
kihíváson. Ennek az a lényege, hogy megismerjük a diákok vízióját és bátorítsuk őket az evangélium
továbbadására. Keithet nem nagyon kellett bátorítani: mikor megkérdeztük, hogy találkozna-e velünk
a következő nap, hogy többet beszélgethessünk ezekről lelkesen válaszolta, hogy persze, hiszen
aznap nincsenek órái és ezt a napot direkt a szolgálatra különítette el. Keith mindössze négy hónapja
tért meg. Keith gyülekezetével is felvettük a kapcsolatot, a lelkipásztor nagyon lelkes volt az
együttműködésre. Mialatt ezt a levelet írom kaptunk újabb híreket tőlük: éppen azon dolgoznak,
hogy bejegyeztessék a csoportot az egyetemen és már kilenc hívő diákkal vették fel a kapcsolatot!

,,Uram, Istenem! Sok csodás tettet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható!” (Zsolt 40,6)

Nehéz pár oldalban összefoglalni azt a sok élményt és tapasztalatot, ami itt ért, de remélem egy kicsit
jobban betekintést nyertél most az életembe. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek és
megismerhetek különböző embereket és kultúrákat! Hiszem, hogy Isten arra kér minket, hogy
hirdessük a dicsőségét minden népnek és ehhez meg is adja a megfelelő erőt.

„Mondjátok a népek között: Az Úr uralkodik; megerősítette a földet, hogy meg ne induljon; ő ítéli a
népeket igazsággal.” (Zsolt 96,10)

Végül pár imakérést szeretnék megosztani veled. Köszönöm, ha közbenjársz értem és a csapatunkért,
nagy szükségünk van rá.

• Először is adjunk hálát Keithért és azért ahogyan Isten felkészítette őt, hogy másokat elérjen
  az evangéliummal. Öröm látni a hitét és az engedelmességét! Imádkozzunk érte, hiszen még
  fiatal hívő, szüksége van bátorításra.
• Imádkozz kérlek a csapatunkért, hogy egységben legyünk és ,,egyet akarva ugyanarra
  törekedjünk. „Semmit ne tegyünk önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal
  különbnek tartsuk egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki
  a másokét is.” (Fil 2,2-3)
• Imádkozz értem is, hogy Istentől kapjak erőt és bátorságot ehhez a misszióhoz. ,,..hogy
  adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az
  evangélium titkát,” (Ef 6,19)
• Végül pedig köszönöm, ha imádkozol, hogy biztonságban lehessünk ezen a helyszínen is és a
  lelki támadásoktól is védve legyünk. Ezen a területen elég nagy a sötétség, a gyülekezetek
  életét figyeli a kormány és lehetetlen keresztény irodalomhoz jutni, még Bibliát sem árulnak.
  ,,Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az
  Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.” (Ef 6,10-11.)

Hálás vagyok, hogy velem vagy ezen az úton, nem tudom elégszer kiemelni, hogy óriási segítséget
jelentenek az imádságaid! Napról napra szembesülök a korlátaimmal és egyre jobban látom, hogy
egyedül Isten kegyelme, ha bármi történik. Minden lelkes hívő diák, minden alkalom az evangélium
megosztására csakis általa lehetséges.

Nemrég megtudtuk, hogy a következő állomásunk Szerbiában lesz egy Nis nevű városban, úgyhogy
legközelebb már onnan jelentkezem. Addig is örömteli mindennapokat és boldog tavaszt kívánok!

Szeretettel,
Panni

 3,883 összes megtekintés

Van, hogy Isten különleges úton vezet bennünket. Elvisz messzi tájakra, hogy beszélhessünk Róla, vihessük az örömhírt a világ minden tájára. Kicsit újszövetséginek hangzik, nem? Pedig ma is megtörténik. Még csak idősnek és tapasztaltnak sem kell lenni hozzá.

Radányi Panni (aki a fővárosi Pázmány BTK-s diákkörének egykori vezetője) is megtapasztalhatja nemsokára, milyen az, amikor kimozdítják a komfortzónájából az embert. Nem is kicsit. Ebben a cikksorozatban az ő beszámolóit közöljük majd.

Hogy mire vállalkozott?

„Ha a legelejéről szeretném kezdeni, akkor azt kell megemlítenem amikor nagyjából három éve hallottam az Expedition Team nevű lehetőségről, ami a nemzetközi Timóteus Társaság (másnéven FÉK) egyik külmissziós programja. A kezdeményezés lényege, hogy egy 5-10 fős diákokból álló csapat egy iskolai év alatt ellátogat különböző országokba, ahol keresztény diákoknak segítenek felkészülni arra, hogy hogyan osszák meg a hitüket a társaikkal. Tehát diákok készítenek fel diákokat a világ különböző pontjain arra, hogy hirdessék az evangéliumot. Talán Pál apostol Timóteushoz írt levelének egy részlete fejezi ki ezt a legjobban: ,,amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” 2Tim 2,2.

Nagyon hálás vagyok, mert azt érzem, hogy az elmúlt években rengeteget kaptam különböző programok és tanítások, valamint rövidebb missziós utak által. Rengetegszer tapasztalhattam azt ahogy Isten egyszerű embereket, akár diákokat is használ abban, hogy a Róla szóló örömhírt eljuttassa másokhoz, olyanokhoz is, akik még sosem hallották. Jó tudni, hogy a munkát nem mi végezzük, mert ha így lenne sosem járnánk sikerrel. Isten hívja az embereket, az Ő Szentlelke nyitja fel a szemüket, úgy ahogy azt velem is tette egy nyári tábor során. Mégis embereket használt abban, hogy megismerhessem Őt Jézusban és új életet kaphassak. Ezért szeretnék én is Isten eszköze lenni abban, hogy mások megismerhessék Őt, hiszen ennél nagyobb öröm nem létezik!

 Egy amerikai diákokból álló csoporthoz fogok csatlakozni februárban és június közepén jövök majd haza. Idén Ausztrália lesz az első állomás, ami engem is meglepett, de kezdem emésztgetni. Körülbelül két hónapot fogunk ott tölteni, és ezalatt több városba is elutazunk ahol egyetemeken és gyülekezetekben fogjuk keresni azokat a hívő diákokat akik szeretnének az evangelizációról tanulni. Majd visszatérünk Európába és ott folytatjuk ugyanezt. Az európai helyszínekről még nincsenek pontos információk, ezért én is kíváncsian várom, hogy merre visz majd Isten.”

Kérünk, imádkozzatok Panniért és a misszióért, hogy sokan rátalálhassanak Jézusra általa.

***

Köszönjük, hogy elolvastad! További jó böngészést!

 2,755 összes megtekintés