ajánló

Interjú Csadó Balázzsal, a M.Is.K.A. zenekar frontemberével

Ha meghallod, hogy pop-punk/rock, nem éppen egy keresztyén zenekar képe ugrik be elsőre. Azok a fránya sztereotípiák…

Jó néhány éve jelent meg első albumuk, 2018 januárjában pedig újabb kislemezzel rukkoltak elő. Gimnáziumi együttesként indultak útnak, de azóta már több, mint 26000 megtett kilométer van mögöttük. A M.Is.K.A. frontemberével beszélgettem. Evangélikus lelkipásztor az Irsai Evangélikus Egyházközségben. Édesapa és énekes. Csadó Balázst hitről, zenéről és persze a zenekarról kérdeztem.

• Mikor kezdtél el zenélni?

– Már gyerekkoromban tagja voltam a Szügyi Evangélikus Gyülekezetnek. A zenekarunk ekkor alakult a gimnáziumi ifinkből kinőve. A történet egészen érdekesen indult: igazából sokáig nem érdekelt a zenélés, pedig édesapám zenélt… Volt egy nyári ifitábor, ahol találtam egy elektromos gitárt, és a dalok egy húron eljátszva nagy torzítással igazán jól szóltak. Ez annyira megtetszett nekem és még pár haveromnak az ifiből, hogy megbeszéltük, hogy alapítunk egy keresztyén zenekart. Tulajdonképpen így indult az egész. Az, hogy elkezdtem zenélni nagyjából 2002 tájékán lehetett, a zenekar első koncertje pedig 2004-re tehető, de előtte azért volt minimum egy év, mikor csak próbáltunk.

• Milyen volt a kezdet? Mesélj kérlek erről!

– Első körben inkább csak a barátság volt meg, a zenei tudás és a hangszerek nem. Tulajdonképpen csak pár régi, használt hangszerünk volt. Dobunk sokáig nem is volt, az akkori dobosunk a lábgépet tette oda nagymamám szekrényéhez, a konyhában ― mivel hangosak voltunk, így száműztek minket nagyszüleim régi házába, ahol senki nem lakott  ― és azt a szekrényt ütötte a lábgéppel, emlékszem még a poharak is csörögtek benne. Kezdetben saját szórakozásunkra jártunk össze, egy ideig az ifjúsági énekeket rockosítottuk, de már ekkor is írtunk saját dalokat. Úgy gondoltuk, hogy van mondanivalónk, és szeretnénk üzenetet átadni a többi fiatalnak is. Az is közrejátszott, hogy nem nagyon voltak volt keresztyén zenék olyan zenei stílusban, amit mi szerettünk, ezért úgy gondoltuk, újat adhatunk a fiataloknak.

• Elég érdekes a névválasztásotok, de legalábbis figyelemfelkeltő. Honnan jött ez a név? És egyáltalán, mit jelent az, hogy: M.Is.K.A.?

– Sokáig gondolkoztunk, hogy mi legyen a nevünk. Aztán Jani, az akkori dobosunk ― aki sokáig dinnyét árult, hogy meglegyen az első dobfelszerelése ― egyszer hajnal kettő tájban írt egy SMS-t: „Megvan a név: Miska-Mi Isten Követői vAgyunk!” ― aztán ez maradt a név. Nem akarunk zsákbamacskát árulni, már a nevünkben is hordozzuk azt, hogy mi Ki mellett köteleződtünk el.

• Érdekes folyamat az, ahogyan egy ifis banda nagy zenekarrá növi ki magát, akik már CD-ket is adnak ki. Mesélnél kérlek a múltról és a jelenről is?

– Igazából a kezdetek óta koncertező zenekar voltunk, sőt a gimnázium alatt sokkal többet tudtunk zenélni, mint mostanság. A koncertjeink nagy része pont a gimnáziumi évek alatt volt, nagyon sokan nyitottak voltak a zenénkre, és sok helyre pont így kerültünk ― soha nem voltunk profik, de a lelkesedés, és az, ahogy megszólaltunk, hogy fel mertük vállalni a hitünket és önmagunkat a többi fiatalt is vonzotta. ― Sok gyülekezetbe hívtak, viszont a koncertjeink többsége nem evangélikus közegben volt. Folyamatosan fejlődtünk, kb. 3-4 év telhetett el, mire megcsinálhattuk az első CD-t, ami 8 dalos volt. Akkoriban azért nagyon más volt a világ, sokkal nehezebb volt felvenni és kiadni egy CD-t, anyagilag is nagy terhet jelentett. Ezért mi például Bándig vonatoztunk a nyári szünetben, hogy felvehessük a dalokat- persze visszahallgatva ezek nem lettek a legjobb minőségűek, de legalább volt egy saját CD-nk.

A fellépésekkel kapcsolatban egyébként az a felfogásunk, hogy bárhova megyünk, ahova hívnak. Nyilván azért az fontos dolog, hogy ahova hívnak, ott tisztában legyenek a mi zenénkkel, és a közönség igényével. Ismertté is csak azért váltunk, mert az emberek hallgattak, és szerettek bennünket, nem volt iszonyú nagy támogatásunk, de Isten mindig nyitott ajtókat. Így jutottunk el a második CD-ig, ami A CD. Ez egy nagyon nagy váltás volt, ezt már a Grenma stúdiójába vettük fel. Közben persze koncerteztünk, nem állt meg az élet.

Most pedig ugyanott a Grenma stúdióban megcsináltuk az EP-t, ami nem rég jelent meg. Mindez nagy támogatások nélkül. Istennek vagyunk mindezért hálásak. Ismerősökön, barátokon keresztül valahogy mindig kaptunk lehetőséget megmutatni magunkat. Összefoglalva sokat fejlődtünk, de lehet, hogy most kevesebben tudnak rólunk, mivel kevesebb időnk van koncertezni.

• Minden album egy „saját újszülött” ― ha lehet így mondani – mint ahogy minden zeneszám is. Hogyan született meg az EP-tek, van valamiféle tematika, ami alapján dolgoztok/ dolgoztatok? Akik laikusként hallgatnak titeket, mire figyeljenek egy-egy dalnál?

– Húúúú…. Hát az új kislemez tematikája igazán érdekes. Egyfajta út keresésről szól, és elég kritikus hangnemet ütöttünk meg vele. A zenekarunkról tudni kell, hogy egyértelműen keresztyén zenét játszunk, de egyértelműen nem dicsőítő zenét, és ehhez a mondanivalóhoz pont jó ez a pop-punk stílus. Mert hát mondanivalónk az van. Gondolkodásra próbáljuk serkenteni az embereket, megpróbáljuk azt átadni, amire az Ige rávilágít, de amiről az emberek esetleg nem szeretnek beszélni vagy hallani. Ebből a szempontból érdekes az albumborító is: egy újragondolt bábeli tornyot ábrázol, ahova futószalagon mennek fel az emberek, a tetejéről pedig leesnek, úgy, hogy észre sem veszik, mert a telefonjukat nézik. Csak egyetlen ember van, aki felnéz, és ezért lett az az album címe, hogy: TE MERRE TARTASZ?

Ezt akarja magába foglalni ez az új album, hogy merre tart a világ, mi merre tartunk. A dalok is erről szólnak. Például az Érdektelenség – ez az albumon a legkeményebb dal – arról szól, hogy milyen hihetetlen, hogy keresztyénként sok mindenkit hidegen hagynak a világban zajló események, hogy mi történik körülöttünk; emberek halnak a hitükért, szenvedők vannak, és mi mit sem törődve megyünk el mellettük. Vannak benne igei utalások is, ezt persze csak néhányan értik.

A MIÉRT? című dal az az emberek közti irigységről szól, a küzdelmeinkről. Abban is benne van utalás szintjén, hogy: Így jutunk Káin sorsára, ezzel közel hozva azt, hogy az irigység mennyire elszakít minket Istentől.

A dalaink nagyon sokfélék, van például olyan is, ami a közösségi média által okozott károkról szól. Merünk kritikusan megszólalni, de nem azért, hogy leszóljunk másokat! Sőt, először a saját életünkben nézünk szét, és ebből merítünk ihletet.

• Nagyon érdekes az, amiket eddig elmondtál. Szerintem szuper, hogy szólni akartok a zenén keresztül is az emberekhez, és ki akarjátok őket mozdítani. Számomra mindig izgalmas volt olvasni, hogy egy-egy zenekar hogyan készül a koncertekre. Szeretek benézni a kulisszák mögé is! Arra kérlek zárásként ossz meg velünk néhány kulisszatitkot. Hogyan készültök a koncertekre, hogyan írjátok a dalokat? Van valami rituálétok? Mesélj erről!

– Na, most viccesen mondhatnám azt, hogy manapság egyre inkább a kávé, mert nagyon nagy távolságokat utazunk be, a fáradtságot pedig orvosolni kell valamivel, de ez nem igazán bevett rituálé. Amit inkább ide kapcsolnék, az a koncert előtti közös imádság – már ha van rá idő, és nem kapkodva kell beállni– ha ez mégis elmaradna, számomra az egyéni imádság akkor is nagyon fontos. Főleg azért, hogy az emberekhez tényleg eljusson az üzenet, ráadásul a szívükig, ne maradjon meg a felszínen.

Fontos az is, hogy értsék, amiről éneklünk- sokszor csinálunk például akusztikus koncertet, templomokban, így még az idősebb generáció is érti a szövegeinket.

Tehát rituálénk nem igazán van, de megszokások vannak: Törekszünk rá, hogy kipihenve menjünk koncertezni, megpróbálunk bekapcsolódni az adott, helyi programba -talán ezért is szeretnek minket a fiatalok, mert szóba lehet velünk állni, ki lehet próbálni a hangszereinket. A mostani lemezbemutatónk sem véletlenül volt külső, világi helyszínen. Felvállaljuk a veszélyét annak, hogy oda bárki bejöhet, akár még sörös pohárral is megdobálhatnak, de ez a misszió ára! – azt gondolom, nekünk kell kilépni, lehet, hogy komfortosabb lenne választani más műfajt, más stílust és csak keresztyéneknek zenélni, de nem ezt kaptuk küldetésnek. –Mindenhol azt szeretnénk elérni, hogy a koncertjeinken ne közönség legyen, hanem közösség, hogy egy egésznek legyünk a részesei.

Ami lelkészként is fontos nekem – nem csak a zenélésben, hanem a prédikációírásnál is – hogy meglássam a párhuzamokat a jelenünk és a Biblia között. Fontos, hogy az emberek lássák, hogy amit az ige elmond az nem egy 2000 éves történet, hanem folyamatosan történik a jelenben is. Ebből merítek ihletet, de csapatként mind összedolgozunk a dalok megírásában. Szeretnénk a felnövekvő generáció szemét is felnyitni, átadni azt az üzenetet, ami ránk lett bízva, amíg Isten engedi, hogy tegyük.

***

Köszönjük, hogy elolvastad! További jó böngészést!

 6,607 összes megtekintés,  2 mai megtekintések