REFISZ Adventi Kalendárium 2020. december 22.
Kedves Barátunk, Testvérünk!
Legtöbbünk számára az idei az első olyan adventi időszak, amit – legalább részben – a szeretteinkkel való fizikai találkozás nélkül fogunk megélni. A Biblia azt írja Jézusról, hogy „megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője” (Ézs. 53: 3). Ő nem csak tudja, hanem átérzi a nyomorúságokat, amikben vagyunk, mert átélte. Figyeljünk hát rá, várjuk, hogy mit üzen nekünk ebben a szokatlan Adventben.
(A csodálatos kalendárium ablakokat Herman Fanni, iparművész hallgató testvérünknek köszönjük!)
„Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” – Mt 5, 9
Részlet Dienes Valéria: A Nyolc Boldogság Misztérium c. liturgikus drámából
„Boldogok a békességesek, mert Isten fiainak hívatnak
A béke a végtelen erő, mely tiszta fövennyé mossa lelkedet,
hogy tenyésszen benne a bőséges élet, a gyümölcsosztó, telhetetlen élet,
mely öt kenyérből ezreknek adhat többet, mint elég.
A béke a lélekjáró összhang üde himnuszok egymásba hajlása,
fehér oszlopokra futó sötétlombú füzér.
A béke a mindenre ömlő jóság, szentelt tűrés, tűzálló akarat.
A béke az istenvárás, és kúszás az Úrnak léptenyomán,
a béke a léleképség, létednek frigyszekrénye,
hol, ki hasztalan kerestél lankadottan, most megtalálod énedet,
a béke az Isten lelke, kölcsönkapod, mint atyáét a gyermek
és odaadod érte magadat.”
(A teljes mű az ezen a linken olvasható)
A történelem során sok olyan gondolat jött létre, amely szerint a társadalmi békétlenséget egyedül véres forradalmak, harcok, fegyverek oldhatják meg. A zsidók egy része is ezt várja el Jézustól, viszont ő egészen más béketeremtésre gondol. Nem haditervvel, politikai módszerekkel, erőszakkal, hanem ezzel teljesen szembeforduló cselekedetekkel. Megadással, lemondással és Istenre való hagyatkozással.
A boldogmondás szerint, akik békét teremtenek, Isten fiainak neveztetnek. Ami ebben az összefüggésben az jelenti, hogy Jézus küldetésében veszünk részt, őt követjük. De hogyan tudunk mi magunk békét teremteni? A titka nem más, mint a megbékélés magunkban, nem pedig a környezetünkön követelni azt.
Erre alkalmas az adventi idő, mikor az elcsendesedés által találkozhatunk a Békesség Fejedelmével, aki segít leküzdeni a bűnöket, úrrá lenni a vágyakon, feloldani a belső görcsöket. A saját békénk pedig, mint egy jó illat, elér majd másokat is, és csodálatos folyamat veszi kezdetét. – Gazda
Márton
62,307 összes megtekintés, 4 mai megtekintések