program

REFISZ nyári tábor Balatonszárszón

Fiatalok vagyunk. Azt mondják, most kezdjük az életet. Nem égtünk ki, nem követtünk el semmit. Mi szükségünk van újraindításra?

Mint kiderült, nagyon is van, csak eddig nem vettük észre. Az idei táborban Sámuel történetén keresztül boncolgattuk a kérdést. Miért kell újrakezdeni? Hogyan fogjon neki az ember? Ki végzi el az érdemi munkát? Pogrányi Károly gesztikulációval telített előadásai – melyből azt is megtudhattuk, hogy néz ki a Facebook 🙂 – rávilágítottak arra, hogy az öt Solának ma is jelentősége van. Hiszen minden pillanatban, amikor vétkezünk, felszabadít az Egyedül kegyelemből. Amikor Jézus helyét elfoglalná a Trónok harca, az értesítések vagy az e-mail fiókom, most már emlékezni fogok, hogy Egyedül Krisztus az úr az életem fölött. Amikor félek, hogy nem fogok megfelelni, tudhatom, hogy Jézus Egyedül hit által üdvözít, nem a teljesítményem miatt. Amikor már annyira döntésképtelen vagyok, hogy a horoszkóp felé nyúlnék, ezen túl eszembe fog jutni, hogy Egyedül a Szentírásból nyerhetek bölcsességet. És amikor már-már megveregetném a vállam, hogy idén is nagyszerű kiscsoportvezető voltam, belenézek a jegyzetembe, ahol nagy, piros betűkkel virít, hogy Egyedül Istené a dicsőség.

A kiscsoportos beszélgetések során volt alkalom kibontani és magunkévá tenni ezeket az igazságokat. A kis közösségek a hét végére baráti társaságokká kovácsolódtak össze, ahol az is megtalálhatta a helyét és új barátokat szerezhetett, aki először járt a táborban.

A korábbiakkal ellentétben idén több műhelybe is lehetőség volt ellátogatni. Ezeken a foglalkozásokon valami újat, többet tanulhattunk hit és tudomány kapcsolatáról, a lelkigondozásról, párkapcsolatról, a pénz- és időgazdálkodásról. A szolgálatra való felkészítés is szerepet kapott: a kreatív műhelyben elkezdődött a kutatómunka a REFISZ új arculatának kidolgozásához, az ifivezető műhely felkészítette a vezetésre elhívott fiatalokat, a Pillanat műhelyben pedig keresztény újságírással foglalkoztunk. Általános tapasztalatunk, hogy sokszor furcsán néznek ránk kereszténységünk miatt, és hajlamosak vagyunk rezignáltan tudomásul venni ezt. A Csodabogár szerep című műhely felrázott bennünket a beletörődöttségből.

Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy a tábor egyik legmeghatározóbb élménye a Láthatatlan Színház volt. Az „előadás” során a bekötött szemű Vándort kísérik végig a Révészek az Életút állomásain. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy ráhagyatkozzunk a Révészekre, és engedjük, hogy minden megélt állomáson keresztül Isten szóljon hozzánk. Mivel tavaly egy másik alkalmon Révészként szolgáltam a csapatban, azt hittem, nem lesz rám különösebb hatással az előadás. Csupán meg szerettem volna tapasztalni a másik oldalt. Hihetetlen volt mégis annak az erejét átélni, ahogy Isten szólt hozzám, és feltárta egy félelmemet, melyből gyógyított az előadás során is.

Voltak, akik az előadáson keresztül jutottak el a döntésre, hogy átadják életüket Krisztusnak.

Akár híradót nézünk, akár a hírfolyamunkat tekerjük, lépten-nyomon látunk képeket éhező gyerekekről, háborúkról. Jákob János tábori püspök bizonyságtétele közel hozta hozzánk ezt a valóságot: rádöbbentett, milyen könnyelműen bánunk ételünkkel-italunkkal, mennyire nem becsüljünk meg azt a rengeteg lehetőséget, ami körülvesz minket. Hasonlóan komoly témákról, de sokkal könnyedebb hangvételben szólt hozzánk Zámbori Soma bizonyságtétele, bár az elején nehéz volt túltenni magunkat a tényen, hogy „ő tényleg Alex hangja!” Weiner-Legeza Luca és Weiner Zoli történetét is megismerhettük, akik bár régóta szolgálnak a REFISZ-ben, sokan közülünk most látták meg először a vélt tündérmeséjük mögött zajló emberi küzdelmeket és isteni vezetést.

A tábor végén a feltámadást együtt ünnepeltük közös istentisztelettel és úrvacsorával, majd egy összegző megbeszélés után lassan mindannyian elhagytuk Szárszót. A hét azonban nem ért véget: vasárnap van. Csak most kezdődik.

Fotók: Papp Attila Gyula

 3,738 összes megtekintés