Nagy Vanda: Kapcsolat
Amikor először megpillantottam, nem hittem volna, hogy ez a kapcsolat létrejöhet. Meg sem fordult a fejemben. Másoktól azt hallottam róla, hogy zord, befásult, akik szeretik őt, azokra fittyet hány, aki viszont ellene fordul, azzal kegyetlenül elbánik. Az egyetlen pozitívum, amit megértettem az életéből, hogy nagyon szereti az apját. Őszintén szólva sosem beszélgettünk, mert ezek után képzelhetitek mennyire mertem odamenni hozzá. Csak távolról figyeltem. De gyakran észrevett. Ekkor elmosolyodott és intett, hogy menjek oda hozzá. Elnézve viszont a baráti társaságát, inkább a tartózkodást választottam.
Gyakran olyan emberekkel volt együtt, akiket az ismerőseim nagy része ki nem állhatott, akiket elnéztek, kiközösítettek, vagy flúgosnak tituláltak. Úgyhogy nem mentem oda. Néha gyötört is a lelkiismeret-furdalás, hogy úgy ítélem el, hogy nem is ismerem. De hát hogyan tudnék megbízni valakiben, akit egyesek annyira ignorálnak vagy megvetnek? Azonban valami megváltozott. Mindeddig nem is vettem róla tudomást, ha találkoztunk vagy meséltek róla. Egyszerűen nem érdekelt. Viszont a fordulópont akkor következett be, amikor többé már nem tartoztam a menő csajok közé. A barátaim nem fogadtak el úgy, ahogy vagyok, meg akartak változtatni, de én ellenálltam. Ezért kiközösítettek. Magamba roskadtam és napokig csak zokogni tudtam. Akkor jött ő. Lassan lépdelt felém. Leült mellém a földre, megfogta a kezem és megkérdezte, hogy mi nyomja a lelkem. Én pedig ránéztem és megláttam abban a gyönyörű, meleg, barna szempárban az őszinte együttérzést. Most komolyan, miért érdekli, mi van velem? Miért nem megy vissza a barátaihoz? Ő viszont mélyen a szemembe nézett és még egyszer megkérdezte, mi bánt, olyan hangon, amihez foghatót azóta sem hallottam. Én pedig ránéztem és csak sírni tudtam. Zokogtam, mint egy kisgyerek, ő pedig ott volt velem.
Így kezdtünk el lassacskán beszélgetni. Odajött hozzám a szünetekben és mindig sugárzott róla az őszinte érdeklődés. Az igazat megvallva nem is szóltam hozzá olyan sokat az elején. Nem volt kedvem. Inkább csak ő mesélt. A kapcsolatunkban a legnagyobb változást azonban egy nyári tábor hozta. Mint általában, most is sokat sztorizgatott és mesélt nekem az életéről, ott voltak velünk a barátai, akiket testvéreiként szeretett, illetve mások is, akik úgy, mint én, csak csodálkozva, hidegen vizsgálgatták őt. Hogy lehet valaki ennyire empatikus? Hogy lehet ilyen hatása az emberekre, hogy ha csak vele vagyok, vagy a szemembe néz, máris megnyugszom? Ez így nem mehet tovább.
Be fogom bizonyítani, hogy nem tökéletes.
Ekkor felálltam és megkérdeztem: Mégis hogy vagy képes azt állítani, hogy boldogok leszünk, ha veled maradunk? Hogy nevezheted magad jónak, ha minden barátodat kigúnyoljak, te pedig nem teszel ellene semmit? Aztán félrevontam, és a szemébe vágtam, hogy fel fogom fedni mindenki előtt, hogy ilyen tökéletes pasi nem létezik, amilyen ő és le fogom leplezni, hogy valójában milyen kétszínű és… De ekkor történt valami. A két karomnál fogva maga elé húzott, és azon a sugárzó, gesztenyebarna szempáron keresztül úgy nézett rám, mint aki képes áthatolni a lelkem legmélyebb mélységein is, és így szólt: Fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni, de sosem foglak kényszeríteni arra, hogy velem legyél. Viszont tudnod kell, én már azelőtt ismertelek, hogy te észrevettél volna. Nem számítanak a hibáid, és az sem, hogy mit gondolnak rólunk mások. Szeretlek és boldoggá akarlak tenni. Hogy velem vagy nélkülem folytatod, a döntés rajtad áll. De én várni fogok rád… Ezzel otthagyott és elindult a tábor melletti kis hegy felé.
Ekkor kezdtem megérteni, ki is ő valójában.
Ő az aki akar engem, akinek nem számít hogy ki vagyok, vagy milyen mocskos a múltam. Ő csak teljessé akar tenni. Ezért nem tudtam pontosan, mi vár rám ha vele tartok, de abban biztos voltam, hogy nem kell félnem. Még hosszú és rögös előttünk az út. De együtt megcsináljuk. Ezért utánafutottam, és éreztem, ahogy rálépek az ösvényre, amely mindezidáig csak kettőnkre várt.
6,237 összes megtekintés, 2 mai megtekintések
