Gyógyulás
REFISZ nyári tábor 2020 – Regeneráció
Ezt a cikket egy repülőtéren írom. Hajnali egykor, a biztonsági ellenőrzés csak négykor lesz elérhető. Itt vagyok a semmiben, holt időben és holt térben, és mégis valami középpontjában, egy útelágazásnál. Nem tudok tenni semmit, ezért megteszem, amire sosincs időm. Rendet rakok. A gébemen, a feladataim között, a fejemben, a lelkemben.
A nyári táborok is kicsit ilyenek mindig. Egyáltalán nem tudjuk azt tenni, amit máskor: nem megyünk suliba, nem gépezünk, nem megyünk mekibe, bulizni. Néhányunknak talán ez holt idő és holt tér: mikor térhetek vissza, mikor lesz végre minden ugyanúgy? Legtöbbünkkel megtörténik azonban, hogy a megszokott helyett felfedezzük azt, ami máskor nincs, vagy ritkán van, amire sosincs idő, mert olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak: a több órás beszélgetéseket, az éneklést – mikor máskor tudunk szívből énekelni? –, a csendben létezést, az odafigyelést arra a hangra, amit minden nap hallgatnunk kellene.
A tábor mindig útelágazás is, döntéshelyzet. Nem maradhatunk ott, ahol vagyunk, ahogy a repülőtéren sem maradhatok: tovább kell mennem, és el kell döntenem azt is, hogy merre. Küszködök, hogyan írjam le, hogy az énekekből, az evangelizációból valami megszólít, hiszen olyan furcsán hangzik: megszólított az Isten. És mégis ez történik: egy szó, egy gondolat, egy éneksor, egy beszélgetés rádöbbent valamire, amit eddig nem láttam. Legyen szó magamról, másokról, kapcsolatokról, gyerekkorról, sebekről, érzelmekről. Mozdulni kell. Nem megyünk el ugyanúgy. Én sem: fáradtabb leszek, talán nyűgös, de mindenképpen kialvatlan. Mint egy tábor után. De valami mégis történik: a holt időben és a holt térben életre kelünk.
2,661 összes megtekintés, 2 mai megtekintések
